Sziasztok!
Sajnálom, hogy ez a rész ilyen rövidke lett, de ígérem, hogy
a következő hosszabb lesz. Remélem azért tetszeni fog.
Köszönöm a 23 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett
komikat is, nagyon boldoggá tesztek velük.
A következő rész 5 komi után jön.
Jó olvasást!
Taylor szemszöge
Nem sokra emlékszem abból az estéből, amikor elütöttek, csak arra, hogy éppen Ed-től jöttem hazafelé, amikor a semmiből előjött egy autó és mire már észrevettem volna, elgázolt... Innentől minden sötét, nem is tudom, hogy hol vagyok, mióta vagyok itt. Amikor felébredtem Tricia volt mellettem, Zayn anyja, fogalmam sincs, hogy mit keres itt?! Amint észrevette, hogy fent vagyok rögtön kirohant és pár másodpercen belül egy orvossal tért vissza, aki közölte velem, hogy autóbalesetem volt és több még két hónapja kómában voltam. Kisebb sokkot kaptam, hiszen nem éreztem semmit sem... Majd azt is közölte velem, hogy a lábam és a karom is eltöt és talán egy kis emlékezet kiesésem is lehet ugyanis nagyon bevertem a fejem. De nem volt, mindenre emlékeztem.
Azt mondta, hogy sokat kell pihenjek és hogy még ne nagyon álljak lábra, mivel még nem forrt teljesen össze a csontom... Tricia kiment én pedig álomba merültem.
- Hogy vagy? - kérdezte mikor kinyitottam a szemem.
- Hát voltam már jobban is, de te mit keresel itt? - kérdeztem.
- Valamit el kell mondanom neked, amit már a gyerekeim tudnak... - sóhajtott, nem értettem ismét semmit. - Tudod, akármilyen furcsán is hangzik, de Zoey és Zayn a te unokatestvéreid.
- Tessék?
- Jól hallottad.
Ez nekem túl sok, az unokatestvéreim? Mi? Ez nem lehet igaz, hiszen én azt a libát ki nem állhatom, nem csak azért mert elvette tőlem a barátom, hanem mert túl nagy az önbizalma és azt hiszi, hogy senki sem veheti el tőle Harryt, most pedig kiderül, hogy az unokatestvérem. Ez még viccnek is rossz... de sajnos nem vicc. De még mindig nem értem,, hogy miért mondta nekem el?
- És miért kell ezt nekem tudni?
- Mivel a szüleid nem tudnak hazajönni. - jellemző rájuk sosem voltam elég fontos nekik. - És én sem maradhatok, amíg teljesen fel nem épülsz náluk fogsz lakni.
- Mármint a fiúknál?
- Igen.
- Az kizárt dolog. - jelentettem ki. - Nem akarok együtt élni Zoeyval meg a többiekkel sem, ki nem állhatnak.
- Velük már megbeszéltem, ők beleegyeztek szóval nincs vita. - király, szóval náluk fogok lakni, de ez talán jó is lehet, hiszen így beadhatom nekik, hogy milyen jó kislány is vagyok és talán esélyem is lesz visszaszerezni Harryt....
Zoey szemszöge
Nagy nehezen eldöntöttük, hogy hazamegyünk és két hetet Taylorral töltünk... Fogalmam sincs, hogyan is fogjuk ezt kibírni, de remélem sikerül majd valahogy. Egy biztos, hogy én nagyban el fogom kerülni, semmi kedvem el levegőt szívni vele, azok után amit tett velem/velünk. Éjjel még Pault is áthívtuk, persze neki sem tetszett, hogy azt akarja anya, hogy nálunk lakjon, de tudta, hogy nem tehet semmit, hiszen ha nem megyünk bele akkor még a média is ránk száll, hogy hogyan lehetünk ennyire kegyetlenek, de persze azt nem tudják, hogy mit tett Tay. A turnét is le kellett mondaniuk a fiúknak, ami egyáltalán nem tesz nekik jót, hiszen a jegyek már el voltak adva, de megígérték a rajongóiknak, hogy lesz koncert csak kicsit később.
A csomagjainkat reggel összepakoltuk és elkészültünk, el is indultunk hazafelé. Az úton mindenki el volt magával vagy inkább a szerelmével, nem viccelődtünk, olyan volt a hangulat, mintha egy temetésre mennénk, de mivel az otthonunk két hétig nem lesz az otthonunk úgy is éreztük magunkat...
- Jól vagy? - suttogta Harry a fülembe, mire én a fejemet kezdtem rázni.
- Nem, nem akarom, hogy ott legyen. - morogtam.
- Szívem, tudom, hogy nem akarod, ahogy én és a többiek sem, de nincs mit tennünk. - puszilta meg a homlokom.
- De mi van, ha majd megint megpróbál minket szétválasztani?
- Szerinted én engedném neki? Soha többet nem engedem neki, hogy olyat tegyen amivel téged megbánthat. És te is tudod, hogy téged szeretlek nem őt.
- Tudom, csak ott van a fejemben az a pár nap amikor sikeresen is majdnem tönkretette az életemet. - suttogtam.
- Az már elmúlt és nem fog újra előbújni. - puszilta meg a nyakam.
- Remélem.
- Ne aggódj, nem leszünk sokat a közelében, majd mindig elmegyünk valahová vagy nálam alszunk, hidd el mindent meg fogok tenni, hogy elkerüljük és hogy téged megvédjelek.
Pár órán belül meg is érkeztünk. Szomorúan szálltunk le a gépről, majd szálltunk be a kocsikba. Harry szorosan fogta a kezem, tudom, hogy ezzel nyugtatni próbált, de nem nagyon ment neki, hogy is lehetnék nyugodt mikor az a hárpia lesz a házunkban, aki pár hónappal ezelőtt elvette tőlem a barátomat? Ki lenne ilyenkor nyugodt? Egy épp elméjű ember sem, hiszen az lenne benne, hogy most esélye van ismét elvenni tőle azt a személyt akit szeret. Igaz, hogy Harry azt mondja, hogy nem engedi, én hiszek is neki, de azért még mindig bennem van, hogy mi van ha nem sikerül távol tartsa magát tőle?
Megérkeztünk. Kiszálltunk, majd a fiúkkal bevittük a csomagjainkat a házba. Szerencsére Taylor még nem volt itt. Mindenki felment a szobájába, mi is így tettünk. Lassan kipakoltuk a csomagjainkat, miután minden a helyére került, úgy döntöttünk, hogy pihenünk egy kicsit. Harryvel lefeküdtünk az ágyra, a fejem a mellkasára tettem...
- Hamarosan itt lesz. - suttogtam.
- Kérlek ne aggódj ennyire, nem lesz semmi... úgy teszünk, mintha itt sem lenne.
- Nem tudom, hogy te, hogy tudsz ilyen nyugodt lenni, de nekem nem megy.
- Khm. Megzavartam valamit? - azonnal felismertem ezt a hangot, tudtam, hogy ő az.
- Taylor. - morogta Harry.
- Szia Zoey. - mosolyog rám. - Ha jól tudom, akkor mi rokonok vagyunk, nem igaz tesó?
- Te az én szememben nem vagy a rokonom. - sziszegem. Harry megszorította a kezem, gondolom azt akarta, hogy nyugodjak meg. - Te számomra halott vagy. - jelentettem ki.
.jpg)
